Anora – Kritika
Orosz álom amerikai módra
Sean Baker legújabb alkotása, az Anora hatalmas sikert aratott a filmes világban: a Cannes-i Filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát, és hat Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film kategóriájában is. Baker – aki korábban a Floridai álom és a Vörös rakéta című filmjeivel vált ismertté – ismét bizonyította tehetségét az amerikai független filmkészítés terén.
Az Anora egy fiatal brooklyni szexmunkás, Anora (Mikey Madison) történetét meséli el, aki egy orosz oligarcha fiával, Vanyaval (Mark Eydelshteyn) való véletlen találkozás után hirtelen házasságra lép. A film műfaját tekintve nehezen besorolható, de leginkább a vígjáték és a dráma elemeit ötvözi, bemutatva a két szereplő kapcsolatának kihívásait, különösen akkor, amikor Vanya szülei értesülnek a házasságról, és New Yorkba utaznak, hogy érvénytelenítsék azt.
Az Anora mesterien idézi meg Brooklyn egy sajátos szeletét, ahol az oligarchacsemeték fényűző bulikon szórják a pénzt, szexmunkások keverednek a felső tízezerrel, és az éjszaka sosem ér véget. Sean Baker érzékeny realizmusa ellenére a film nem válik nyomasztóvá. A lendületes ritmus, a neonfényben úszó helyszínek és a dübörgő zenei betétek olyan sodró hangulatot teremtenek, hogy az ember önkéntelenül is bulihangulatba kerül. A táncos jelenetek különösen magukkal ragadóak, egyfajta lüktető, érzéki energiát adva, amely egyszerre kápráztat el és ránt be ebbe a csillogó, mégis veszélyes világba.
Az Anora egyik legizgalmasabb aspektusa a két főszereplő kapcsolatának kiszámíthatatlansága. Mikey Madison és Mark Eydelshteyn párosa magával ragadó, de nehéz eldönteni, hogy valódi érzelmeket látunk-e kibontakozni, vagy csak egy szeszélyes, pénzzel átszőtt játék részesei vagyunk. Egy hirtelen jött házasság persze önmagában is gyanús, és Anora sem tiltakozik a luxus és a sok pénz ellen, amiket Vanya ad neki. Mégis, a film apró pillanatai azt sugallják, hogy van köztük valami több is. Az érzések azonban nehezen fejthetők meg, hiszen minden, ami körülveszi őket, túlságosan mesterkélt. Elég, ha például az indokolatlanul nagy luxuslakásra vagy a soha el nem fogyó pénzre gondolunk.
A történet második felében egy váratlan fordulat teljesen új irányba tereli az alkotást. Amint Vanya szülei tudomást szereznek a házasságról, azonnal New Yorkba repülnek, hogy érvénytelenítsék azt. Nem érkeznek egyedül: Igor, Toros és Garnik, a három orosz verőember (Yuriy Borisov, Karren Karagulian, Vache Tovmasyan) is velük tart, hogy biztosítsák, Anora eltűnjön a képből. Ezen a ponton az Anora stílust vált, és egy vad, fekete komédiába illő hajsza veszi kezdetét, ahol a veszekedések, a zűrzavar és a káosz teljesen átveszi az uralmat. Az eddig vibráló és élettel teli film egyre inkább az abszurd humor felé mozdul, miközben a két fiatal minden erejével próbál kitartani egymás mellett egy darabig.
A három orosz gengszter különösen szórakoztató elemként működik, és jeleneteik gyakran a vicc kategóriába esnek, de a lehető legjobb értelemben. Nem a klasszikus, félelmetes maffiózókat kapjuk, hanem egy kicsit esetlen, de azért még mindig veszélyes figurákat, akik képtelenek normálisan elvégezni a rájuk bízott feladatot. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben a lány konkrétan eltöri az egyikük orrát, míg a másik kettő a legnagyobb káosz közepén egymással kezd veszekedni. A film tele van ilyen, teljesen elborult pillanatokkal, amelyek egyaránt feszültséget és komikumot hoznak a történetbe.
Ugyanakkor az Anora második fele helyenként már túlzottan is elnyújtja ezt a zűrzavart. A fiatalok szétválasztásának hercehurcája egy ponton túl már ismétlődővé válik, és bár az abszurd humor végig működik, lehetett volna feszesebben, rövidebb játékidőben elmesélni ezt a részt. A film ráadásul kifejezetten explicit: rengeteg káromkodás, nyers dialógus és vizuális tabudöntögetésként jelen lévő meztelenség tarkítja, amitől még inkább érződik a Baker-féle nyers realizmus, még akkor is, ha egy idő után egyre inkább a groteszkbe fordul.
Az Anora egy vad és kiszámíthatatlan élmény, amelyben Sean Baker ismét olyan világba kalauzol, amelyet ritkán látunk. Mindezt elképesztő energiával, humorral és vizuális érzékenységgel teszi. Mikey Madison karrierje legjobb alakítását nyújtja, és a film lendülete szinte végig magával ragadó, még akkor is, ha a második fele néha túlpörög. Az idei Oscar-gálán nagy esélyes lehet, hiszen kevés ennyire életteli, meghökkentő és szórakoztató alkotás született mostanában.
Mátó Gábor