Babgulyás a csúcson, avagy így győztem le a tanúhegyeket
A Balaton-felvidék őszi tájai közé vezetett a Tanúhegyek nyomában teljesítménytúra, amelyet a Magyarországi Kárpát Egyesület és a Szent Jakab Zarándok Egyesület közösen szervezett november utolsó napján. Az esemény része a Pelso Túrázó Kupának, és a Badacsonytomajról induló, különböző nehézségű távok a környék ikonikus tanúhegyeire vezettek fel, lenyűgöző panorámát nyújtva a Balatonra. Viszonylag kezdő túrázóként most nem mertem bevállalni a teljes távot, ami 40 km lett volna, így ezúttal a makói Mínusz 30 és a Gerecse 50 teljesítménytúrák teljesítése után, most a 10 km-es útvonalat választottam, amely egy könnyedebb kihívásnak ígérkezett.
Amikor a túra előtti este megérkeztünk Badacsonytomajba, a településen szinte tapintható volt a csend. Az utcák kihaltak, csak a lámpák sárgás fénye törte meg néhol a sötétséget, amitől az egész hely olyan hangulatot árasztott, mintha egy horrorfilm díszletei között lennénk. A dermesztő nyugalmat csak a saját lépteink visszhangja törte meg, és végig olyan érzésem volt, mintha bármelyik pillanatban előléphetne valaki valamelyik sarok mögül, hogy megkergetve teljesen másfajta teljesítménytúrára kényszerítsen. Ez a szürreális kezdet csak fokozta az izgalmat, ahogy másnap reggel elindultunk a tanúhegyek felé.
A reggeli hideg és a köd fátyla ellenére a túra kezdete meglepően hangulatos volt, ahogy a település csendes utcáin haladtunk egyre feljebb a hegyek irányába. A környéken lévő házak és a gyönyörű tájak között sétálva olyan érzésem volt, mintha életre kelt volna egy képeslap. A levegőben még ott derengett az éjszaka hűvössége, de a látvány és az emelkedő izgalma mindenért kárpótolt. Már csak egy lelkes idegenvezető hiányzott volna, aki mesél a helyiek mindennapjairól, és a hegyek lábánál megbúvó házak történeteiről.
Ahogy elhagytuk Badacsonytomaj utcáit, a túra hamar megmutatta keményebb arcát is. A Kisfaludy-kilátóhoz vezető emelkedő egy ponton igazán próbára tette a lábakat és a tüdőt, a meredek ösvényen haladva minden lépésért keményen meg kellett dolgozni. És ha ez nem lett volna elég, a Bujdosók lépcsőjének 464 fokán végigmenni már igazi kitartást igényelt. Minden lépés mintha egy kicsit nehezebb lett volna az előzőnél, és bár a panoráma megérte az erőfeszítést, ott és akkor nem ez járt a fejemben, csak az, hogy mikor ér véget a lépcsők végtelen sorozata.
A táj szépségeit kiélvezve, komótosan haladva szűk 5 óra alatt teljesítettem a túrát, miközben a tanúhegyek panorámájában gyönyörködtem. A célba érve a szervezők egy tál gőzölgő babgulyással és forralt borral koronázták meg az élményt. Ahogy kanalaztam az ételt, arra gondoltam, hogy több időt kéne töltenem a természetben, mert a szürke városi hétköznapok teljesen elfeledtetik az emberrel, hogy milyen csodálatos is tud lenni a világunk.
Mátó Gábor