Hol szappan állt, most törökméz I.
Áh, azok a hétköznap délutánok a kockatévé előtt! Az ezredforduló környékén a magyar kereskedelmi csatornák, a TV2 és az RTL Klub képesek voltak több milliós nézettséget is bevonzani a mexikói és a dél-amerikai telenovelláikkal. Mára a legsikeresebb török sorozataikkal sem tudnak ekkora számokat produkálni. Nyilván a streaming platformok létrejötte miatt, illetve azért, mert úgyis feltöltik online a részeket.
Esmeralda, Paula és Paulina, Rosalinda. Még annak is ismerősek lehetnek ezek a címek, aki életében nem nézett végig egyetlen hasonló sorozatot sem. Mi van viszont a 90-es évek végén, 2000-es évek elején bemutatott társaikkal? Valahogy soha nem kerülnek elő olyan sorozatcímek a telenovellákkal foglalkozó cikkekben, mint a Julieta, az Acapulco szépe, vagy éppen a Sebzett szívek. Én most ezen a hiányosságon szeretnék változtatni.
A következő hetekben öt mexikói, a Televisa stúdió által gyártott telenovellát mutatok be, melyek az ezredforduló környékén készültek. Ezek mindegyikét vetítették Magyarországon is, ám a több esetben is várt nézettségi siker valahogy elmaradt.
Angela (Ángela)
(1998-1999)
José Alberto Castro producer a kilencvenes évek végére már túl volt jó pár sikeres telenovella elkészítésén, többek közt a nővére, az ünnepelt színésznő, Verónica Castro főszereplésével is műsorra tűzött két sorozatot. 1998-ban feladatául kapta María del Carmen Peña és Cuauhtémoc Blanco írópáros eredeti történetének képernyőre vitelét, az Angelát. Bár a címe azt sugallja, hogy ez egy rózsanovella – egy sokak által nyálasnak tartott, egy szegény lány és egy gazdag fiú szerelmét bemutató alkotás –, valójában egy vérbeli bosszúsztori elevenedik meg a tévésorozat 78 része alatt, egyenként 40-45 perces játékidőben.
A fiatal általános iskolai tanítónő, Angela Bellati (Angélica Rivera) édesanyjával, Deliával (Ana Martín) és a dadusával, Franciscával (Aurora Molina) él El Rosario kikötővárosában. Angela együtt jár a fess hajóskapitánnyal, Juliánnal (Harry Geithner). Delia megrögzötten védi a lányát minden férfitől, aki csak megkörnyékezi, így Juliánt is szívből gyűlöli. Az asszony az asztmás betegségével próbálja meg rábírni lányát, hogy a férfiak helyett az ő istápolásával foglalkozzon. Végül a halálos ágyán bogarat ültet a lánya fülébe azzal, hogy elmondja neki, egy Emilia Santillana (Jacqueline Andere) nevű nő a felelős azért, mert egy megkeseredett, a férfiakat megvető asszony lett belőle. Az addig kedves és barátságos Angela az anyja halála és a szerelme hűtlenségének kiderülése után egy kemény, férfigyűlölő nővé válik, aki mindenkin hajlandó átgázolni, ha az érdekei úgy kívánják. Hamis személyazonosságot felvéve eléri, hogy Emilia Santillana titkárnője legyen, és közben azt tervezgeti, hogyan állhatna rajta bosszút az anyjaéletének tönkretétele miatt. Bár minden zsigerével tiltakozik ellene, beleszeret Mariano Bautistába (Juan Soler), egy helyi bányászba, így kerülve dilemmába az elvei és az érzései közt. Angelát tervében több negatív figura is akadályozza. Többek közt Emilia volt férje, Humberto (Juan Peláez), aki halálosan beleszeret Angelába, valamint Ximena (Patricia Navidad), aki a lány barátnőjéből lett a halálos ellensége, és valahogy mindig arra a férfira veti ki a hálóját, akiért Angela epekedik. A főhősnő a szerelem és a bosszú között őrlődve a sorozat végére rájön, hogy a revansnak semmi értelme, és fájó szívvel be kell látnia, hogy az anyja által előadott történet nem teljesen igaz, sőt, Emilia nem is az a szívtelen nőszemély, akinek ő és a városban élő számtalan másik ellensége gondolta.
Az Angélica Rivera és Juan Soler főszereplésével készült sorozat az egyik legerősebb darabja a szememben José Alberto Castro munkásságának. Viszonylag rövid, feszes tempót diktál és minden egyes rész bőven tartogat váratlan fordulatokat. A végkifejlet is kiszámíthatatlan, és mindenekelőtt aprólékosan kidolgozott, szemben sok mai sorozat összecsapott fináléjával. Olyan titkok kerülnek napvilágra, amikről a néző sem sejtett semmit, és hihetetlen módon jó néhány karakter az utolsó epizódra egészen más megvilágításba kerül, mint korábban. Hirtelen értelmet nyernek az addig indokolatlannak tűnő rossz cselekedetek is némely szereplő részéről. Nem is beszélve arról az anomáliáról – ami talán telenovellában '98 előtt egyáltalán nem került elő –, amikor valaki beleszeret a saját lányába, nem tudván, hogy a vére. Amikor pedig kiderül – ahogy az Alien 3. alcíme is szól –, végső megoldás: a halál.
A főszereplők közti kémia lenyűgöző, ami főleg az ágyjeleneteknél bontakozott ki, amik telenovellától szokatlan módon sokszor elég pikánsra sikerültek. Különösképp az a jelenet, amikor egy buli kellős közepén elvonultak egy pásztorórára. A főhősnőről, Angélica Riveráról érdemes tudni, hogy akkoriban José Alberto Castro felesége volt, így nem volt épp meglepő, hogy férje alkalmazza színésznőként a saját sorozatában. Később azonban elváltak, és Rivera hozzáment Enrique Peña Nieto politikushoz, aki révén aztán Mexikó first ladyje lett. Mára már ez a házasság is tönkrement, de mondjuk Nieto sem Mexikó elnöke már.
A főcímdal mindenképp említésre méltó. A producer unokaöccse, Cristian Castro Alguna vez című dalával megteremti a kellő hangulatot a sorozat élvezetéhez, amihez egy tökéletesen megvágott főcím párosul. Remekül kiemelik a képsorok a főgonoszok, Ximena és Humberto romlottságát. A nőcsábász, fiatal lányokat hajkurászó Humberto Gallardo telefüstöli a képernyőt a cigarettájával, miközben vágyakozva néz a kamerába. A bővérű Ximena Cháveznek pedig a nőiességét emelik ki benne, kihangsúlyozva a csábító görbületeit. Érdekes, hogy bár mindkét figura számos galád cselekedetet hajt végre, gyilkolni egyikük sem akar szándékosan, véletlenül azonban mindketten kioltják egy-egy ember életét. Gyakorlatilag ebben a sorozatban szinte mindenki merő véletlenségből hal meg. Szánt szándékkal nem törnek a szereplők egymás életére. Más telenovellákban a főgonoszok az esetek többségében pisztollyal kergetik a főhősöket az utolsó részben, de az Angelában szerencsére ez elmarad, így fenntartva a saját komolyan vehetőségét. Kiemelendő Emilia főcímbeli jelenete is, amiben gondterhelten ül, és a szemével lekövet egy előtte repdeső galambot. A békét jelképező galamb pazarul ellensúlyozza a karaktert, hiszen Emilia nem éppen egy békés természet. Még a lánya, Diana (Luz María Zetina) szerint is egy hataloméhes, szívtelen nő. Azért gyűlölik sokan a városban Angelát is, mert Emiliát látják benne, ő pedig tesz is róla, hogy így legyen, hogy ezzel elnyerje a nő bizalmát, majd tönkretegye.
A mellékszereplők történetszálait kellőképpen kibontották az epizódokban, ám szerencsére sok sorozattal ellentétben ezek a szálak nem váltak hangsúlyosabbakká a főszálnál. A főhős anyja, aki Emiliát a bátyja meggyilkolásával vádolja, a lányát elvesztő asszony önostorozása a még élő, de kezelhetetlen gyerekével kapcsolatban, vagy éppen az unokára vágyó idős bányatulajdonos harca a papként élő fiával mind-mind izgalmas adalékokként szolgáltak a történet szempontjából, méghozzá úgy, hogy egy percig sem éreztem soknak a képernyőidejüket.
Érdekesség, hogy negatív szerepben látható a sorozatban a román származású Joana Benedek is, aki az Angela Catalinájának szerepével kezdte mexikói karrierjét. A színésznő erdélyi magyar felmenőkkel is rendelkezik, amiről a Benedek családnév árulkodik. Karakterét sajnos idő előtt kiírták a sorozatból.
A magyar szinkron külön dicséretet érdemel. Létay Dóra Angela hangjaként hitelesen hozta a bosszúszomjas, ám közben az igazságot kereső karakter erőteljes, mégis lágy hangját, míg Barabás Kiss Zoltán a főhős, Mariano figurájának kedvességét emelte ki jobban a játékával. A többi főbb szereplő hangja is telitalálat volt. Menszátor Magdolna a kisujjából kirázta a rendkívül összetett Emilia karakterét, Juhász Judit pedig az alapból szexi, búgó hangjával még inkább kihangsúlyozta Ximena negatív jellemvonásait. A főgonosz, Humberto Trokán Péter hangján szólalt meg, aki szintén remek választásnak bizonyult annak ellenére, hogy más telenovellában se előtte, se azóta nem szinkronizált. A magyar változat minőségéről többek közt még Simon Mari, Dobránszky Zoltán, Cs. Németh Lajos és Damu Roland gondoskodott. A szinkronrendező a húsz éve, fiatalon elhunyt Királybíró Sarolta volt, akinek a rendezései számomra soha nem hagytak kívánnivalót maguk után.
Persze nincs tökéletes alkotás. Számomra egy kicsit sok volt, hogy a sorozat végére szinte minden szülő elvesztette az egyik gyerekét valamilyen balesetben. Gyászoló anyák tömkelegét vonultatta fel a telenovella, és szinte már a sorozat egyik fő motívumává vált, hogy a szülők eltemetik a saját gyerekeiket. Az is idegesített egy idő után, hogy Ximena úgy ragadt a férfiakra, mint rovar a légypapírra. Bár kiemelendő, hogy nem a könnyűvérűsége a fő jellemvonása, hanem a féltékenysége és a beteges kisebbségi komplexusa, ami a tőle sikeresebb nővére, Susana miatt alakult ki nála, akit véletlenül meg is öl a sztori egy pontján. Emellett Angelára is mindvégig féltékeny volt a szerelmei miatt.
Az Angela mérsékelt sikert aratott azokban az országokban, amikben bemutatták. Sehol nem zengenek róla ódákat, de a legtöbbekben, akik látták, kellemes emlékként él. Bennem is. Mindig vártam, hogy hazaérjek az iskolából, és este a lecke után meg tudjam nézni az aznapi epizódot. A Blanco-Peña írópáros egyik legkiforrottabb sorozata az Angela, és sajnos ezt követően leginkább már csak ismételgetni tudták a saját korábbi történeteik kliséit, némiképp új köntösbe öltöztetve.
Magyarországon 2002 és 2003 között mutatta be a TV2. Az első sorozatok között szerepelt, amiket az első nagy telenovella-hullám lecsengése után, a hétköznap délelőtti órákban vetítettek a csatornán, így túl sok emberhez nem tudott eljutni ez a meglepően realista történet. Szerencsére később a Sorozat+ egy esti műsorsávban megismételte, ám még így is sokkal kevesebben tudnak a létezéséről, mint amekkora ismertséget megérdemelne.
Hegedűs Ádám Alex