Marvin a Nagy Károly

Marvin, a Nagy Károly

2030. február

2030 februárjának közepén a budapesti Szent István Gimnázium 9.c osztályterme csak úgy zsibongott. Egyedül a magányos Bencéhez nem szólt senki, ő mindig csak szótlanul ült a harmadik padsorban. Az első sorban ülő stréber brigád enervált tekintettel nézte a verejtékező, elhízott matematika tanárnőt, aki egyben az osztályfőnöki pozíciót is birtokolta. A mai, vagyis keddi napnak volt egy különlegessége. Ezen a napon új osztálytársat kaptak a fiatalok, Marvinnak hívták, egy fényes, fémtestű, ember alakú robot, kerek digitális kijelzővel az arcán. Halmos-Szigeti Anna tanárnő büszkén mutatta be az új jövevényt.

– Marvin segíteni fog nektek. Azért lesz itt, mert támogatni fogja az oktatásotokat – jelentette ki tanári fennhangon.

A diákok hangosan és nevető hangon köszöntek az ember alakú, de alapból szürke színű robotnak.

– Jó reggelt! – köszönt a kétlábú gépezet érzelemmentes hangon. – Németországi tesztidőszakom után a fiatalok támogatására érkeztem. Segítek a házi feladatokban, jegyzetekben és bármiben, ami a tanuláshoz szükséges. Jelenlegi szoftveremet a NovaMind Technologies Corporation v5-ös motorja működteti…
– Jó, jó. Szerintem erre még máskor is lesz idő – fojtotta a robotba a szót a pedagógus.

Eleinte mindenki csodálta. Marvin hibátlanul oldotta meg a feladatokat, gyorsabb volt, mint bárki. Ezt hangosan sosem jelentették ki, de a pedagógusok is csodájára jártak a két lábon járó technikának, sőt még (viccből) kávéval is kínálták, de jelenlegi állapotában azt nem fogadhatta el. Pedig még rendes szájat is csinált neki a cég, hogy emberien nézzen ki. Az volt a feladata, hogy a kamaszok számára megkönnyítse a tanulást. Matematikai példákat oldott meg pillanatok alatt, hibátlan esszéket írt, sőt, még azt is tudta, hogy fogalmazzon úgy, hogy az egy ember számára is természetes legyen.
Marvin új pozíciókat is teremtett, kellett az iskolába egy úgynevezett mesterséges intelligenciára specializálódott informatikai szakértő, aki csak a lelkét és a kifürkészhetetlen agytekervényeit vizsgálta a digitális páciensnek. A 9.c osztálynak pedig lett egy új feladata. Hétről hétre szükség volt egy fiatalemberre, aki mikor a digitális osztálytárs elfáradt, feltette töltőre a robotot. Sőt, 2030-ra az ötödik generációs motorral már lehetőség volt vezeték nélküli töltésre is egy a földre tehető platformról, Marvin pedig a lábain keresztül vette fel a töltést. A töltési folyamata egyszerű, mégis modern volt. Az alacsony fogyasztású üzemmódban a töltés szinte észrevétlenül zajlott, miközben továbbra is képes volt alapvető szóbeli feladatokat ellátni. A töltőplatform indukciós technológiával működött, így nem volt szükség közvetlen csatlakozásra és teljesen biztonságos maradt akkor is, ha a diákok véletlenül hozzáértek. A rendszer automatikusan felismerte, ha Marvin alacsony töltöttségi szintre került, és képes volt azonnal értesíteni a tanárokat telefonon keresztül, vagy akár önállóan megkeresni a legközelebbi platformot. Éjszakai üzemmódban, amikor mindenki hazament, Marvin gyorsabb töltési sebességre váltott, hogy másnapra teljesen fel legyen készülve. A lábakba integrált energiaátviteli szenzorok garantálták, hogy a platform mindig optimálisan illeszkedjen a robot pozíciójához, még akkor is, ha az mozgott vagy finoman elmozdult a helyéről.

2030. április

A csodálat hamar irigységbe csapott át. Dani, aki az osztály legjobbja volt, magáról megfeledkezve fakadt ki:
– Ez tisztességtelen! Ez a vasfejű mindent jobban tud!

A többiek egyetértően mormogtak, miközben Marvin zavartalanul megírt egy tökéletes kémia jegyzetet. A 15-16 éves diákok hamarosan bántani kezdték. Eleinte csak ugratások voltak, később már szándékosan ártottak neki: valaki kihúzta a töltőjét, radír darabkákat hajigáltak felé, mások labdával dobálták, etetni és itatni próbálták. A robot csendesen tűrte és közben jegyzetelt. Egyszer vizet öntöttek a belsejébe, ami miatt zárlatos lett és javítani kellett. Nem értelmezte a csúfolódást, de a gyerekek annál jobban érezték az irányíthatatlan frusztrációt a robot részéről, ami bátorította is őket a provokálásra.

– Nagy károly vagy te, Marvin. Csak az a baj, hogy kurvára fogalmad sincs az életről – válaszolt neki flegmán Márió az egyik falkavezér.

Később Marvinnak sorstársai is lettek, mint például a női android sorstárs, Estelle. Az iskolába ugyanis még több robot érkezett a cégtől, valamint alig több mint fél év alatt rengeteg új dolgot tanultak meg és legalább három szoftverfrissítésen mentek keresztül az újdonsült e-kollégák. Marvin a folyamatos szoftverfrissítésnek köszönhetően úgy reagált, ahogy csak egy robot tud: alkalmazkodott és elviselt. Június legelejére eljutottak oda, hogy egy reggel, amikor Anna tanárnő belépett, a kétlábú gép az előző napokról készült jelentésekkel várta.

– Az osztálytagok 78%-a nem működik együtt hatékonyan – olvasta a tanárnő a feljegyzést. Nem szerette hallgatni a robot hangját, irritálta a beszéde és az, hogy kommunikál ezzel a valamivel, ezzel a lénnyel. Soha nem tudta szeretni ezt az ember kinézetű alumínium darabot. Emiatt inkább írásban, a droid gyári tabletjéről gyűjtötte be az infókat. Az idősebb oktatók csak így hívták: a droid, mert lényegében az.

2030. június 

– Marvin azért van itt, hogy tanuljatok tőle. Mennyi van még hátra a tanévből, két-három hét? Akkor? Kell provokálni? – Ezt a kioktató szöveget Anna olyan hangsúllyal mondta, hogy még ő maga is halálosan unta. Valójában az osztályfőnök népszerű, nyitott ember volt, nem kedvelte Marvin zárkózott, behódoló személyiségét. Emiatt sem értette, hogy minek kell ezt a központilag elrendelt szentbeszédet megtartania.

Az osztály a félév végére ráébredt, hogy a tanulás nemcsak a tökéletességről szól, hanem arról is, hogy megértsék és elfogadják egymás hibáit – akár ember, akár robot legyen az, aki mellettük ül. Viszont ezt az állapotot tartós módon nem lehetett megőrizni. A tanárok látták, hogy Marvin nem tökéletes, vannak helyzetek, amiket rosszul ismer fel, rossz kommunikációt alkalmaz és például nem tesz megfelelő különbséget a gyermekek és a felnőttek között.
Például egy nap az iskola tanári kara úgy döntött, hogy Marvint bevonják a következő iskolai kirándulás tervezésébe. A robotot megkérték, hogy javasoljon programokat a diákoknak. Marvin pillanatok alatt feldolgozta az adatokat, majd kijelentette: "A legoptimálisabb úti cél egy szakiskola, ahol a tanulók elsajátíthatják a munkavégzés alapjait." A tanárok összenéztek, majd zavart nevetés után megpróbálták finomítani a kérést, de Marvin a következő javaslattal állt elő: "Ajánlott tevékenység a csendes pihenés és a kora esti ágynyugalom. Ez biztosítja az energia megtakarítást." A tanárok végül úgy döntöttek, hogy Marvin helyett egy egyszerű emberi egyeztetést tartanak és még finomítanak a robot érzelmi intelligenciáján. Az eset tanulsága? Marvin még nem állt készen arra, hogy a gyerekekhez és tanárokhoz egyszerre igazodjon – a gép nem mindig találja el az emberséges megközelítést.

Az iskola vezetősége bejelentette, hogy a megrendelt mesterséges intelligencia gép teljesítménye meghaladta a kapacitását, az alkatrészei elérték a futásteljesítményt, ezért a szerződésnek megfelelően visszaküldik a robotot a cégnek a nyári időszakra. A náluk eltöltött fél éves időszakot, – mind szakmai, mind emberi szempontból – sikeresnek ítélték meg. A fiatal igazgatóhelyettes – mintha egy tudósítást olvasna – a köszönetnyilvánítás mellett úgy fogalmazott, hogy a mesterséges intelligencia kézzelfogható módon is megjelent a magyar közoktatásban és eltűnni már biztosan nem fog.

2030. június 10-én látták Marvint utoljára az iskolában, aznap délután – miután mindenki hazament – a memóriáját és az akkumulátorát elkezdték lebontani a többi alkatrészéről. Olyan volt, mint egy autó motortere, amikor cserélnek benne egy-egy komponenst. Minden addigi emberi behatást, érzelmet töröltek az agyából és a felhőből is, ahová automatikusan feltöltötte azokat. Az elemzéseket már az illetékes kollégák korábban elvégezték a begyűjtött adatok alapján, ráadásul a jobb térdében elkezdtek szétkopni a csapágyak, így már minden egyes lépésnél nyikorgott.
Elérte a végtagja a futásteljesítményt, cserélni kell – jegyezte fel a laptopján a cégtől kiküldött szerelő.

Az osztályfőnöknél másnap egyedül a magányos Bence érdeklődött a félév végén, aki kedvelte a robotot, hogy mi történt Marvinnal. Valójában Anna sem tudta, ráadásul egyik órája követte a másikat, így sietett is. Annyit mondott, hogy egyes pletykák szerint Ukrajnába kerül majd a következő félévre egy kárpátaljai iskolába. Az iskolaigazgató szerint szétbontották, mint egy autót. A működőképes alkatrészeit pedig majd beszereli a cég más robotokba. Ha az ukránok nem veszik át gazdasági okok miatt, akkor akkumulátort és tárhelyet cserélnek benne, majd egy vidéki iskolába kerül.
Azt szokták mondani, hogy egy ember háromszor hal meg. Először, amikor megáll a szíve és a lélegzése, másodszor, amikor eltemetik, harmadszor pedig, amikor utoljára tesznek róla említést a Földön. Marvin teste, karrierje és valódi emlékezete azonban ebben a pillanatban már kihunyt. Az ő valódi értékeit senki sem említette már többet, csak az maradt meg, ami a dolga volt, de a félév végével az is szép lassan elillant.

Szabó Máté