Meditáció alkonyatkor – Kritika

Városi nyugalom macskaszemmel

Nyugalom, álom, béke és sok más különböző életérzés fogott el, miközben a Meditáció alkonyatkort néztem. Erdélyi Judit 7 perces animációs rövidfilmjét Hamvas Béla Meditáció a hegytetőn alkonyatkor, vagy az emberi cselekvés metafizikája című novellája inspirálta, amely rövid írás mindössze néhány bekezdésből áll. A műnek az ismerete szerintem nem szükséges, anélkül is élvezhető az alkotás, tényleg csak ihletet adott.

Különösebb történetről nem beszélhetünk. Az első jelenetben egy éppen kikötő hajót láthatunk, ahogy szép csendesen megáll egy valószínűleg fiktív város határánál, majd rakodómunkások jönnek, akik pakolnak a hajóra. Ezután tűnik fel a rövidfilm főszereplője, egy sötétszürke színű macska, akinek a szemszögéből fogunk látni majdnem minden további eseményt. Kis ideig még elidőzünk a part környékén, majd egyre beljebb merészkedik a macska a városba, mi pedig így ismerjük meg folyamatosan az itt zajló életet.

Mindezt hangulatosan ábrázolták, festményszerű képekkel és élénk színekkel. Egy vidám városnak a képét adja át az alkotás, ahol emberek sétálnak, vásárolnak, kávéznak vagy éppen ebédelnek. Az életképek látványát mindössze az törte meg nálam, amikor közelről láttuk az emberek arcát. Valahogy nagyon idegenen hatott az animáció, nem voltak megfelelően kidolgozva az emberi arcok, de szerencsére ez csak néhány másodperc erejéig tart, a fókusz inkább a macskán van, illetve az ő szemszögéből látható eseményeken.

Kiemelném még azt a jelenetet, amikor a macska elhagyja a várost, és egy közeli tisztáson lévő házat közelít meg, amely feltehetőleg az otthona is lehet, mert később itt pihen le. Ekkor kivételesen egy madár perspektívájából figyelhetjük meg a várost, amely felülnézetből teljesen olyan hatást kelt, mintha egy kiállításon tekintenénk meg egy tájképet. Ez sok más pillanatról ugyanígy elmondható, sokszor mintha festmények sorozatát látnánk.

Van egy nagy fordulópont a történetben, amikor elérkezik az éjszaka, és a macska lefekszik aludni. Itt stílust vált az alkotás, és átkerülünk egy sötétebb hangvételű álomvilágba. Az eddig ismert macskánk egy humanoidszerű testet ölt, és azt a benyomást kelti, mintha épp most lépett volna ki a BoJack Horseman című sorozatból. Ezekben a szürreális álomjelenetekben főként azt látjuk, hogyan viselkedne a macska, ha ember lenne, például egyszer látjuk autót vezetni. Valahogy nekem a második fele a filmnek kicsit kilógott, túl erős volt a váltás az első feléhez képest, amely egy pozitívabb, színesebb képet festett erről a világról. Viszont a látványvilág és a különös nézőpontból való narratíva miatt maradandó az élmény.

Mátó Gábor

Képek: KAFF 2023