Star Wars: Kóbor alakulat – Kritika
Felejthető kincsvadászat a galaxisban
Az egykor tündöklő Star Wars név az utóbbi években sokat veszített a fényéből. 2019 óta, amikor a Skywalker kora lezárta a szériát, a Lucasfilm nem is próbálkozott új mozifilmekkel, helyette a sorozatok kerültek a fókuszba. Ezek minősége azonban erősen ingadozó: míg néhány produkció képes volt megragadni a galaxis varázsát, mint például A Mandalóri vagy az Obi-Wan Kenobi erősebb epizódjai, addig mások inkább csak a középszerűségbe süllyedtek, mint mondjuk Az akolitus. A Kóbor alakulat (Skeleton Crew) az ügyetlen magyar cím ellenére ígéretesnek tűnt: Jude Law főszereplőként kifejezetten érdekes húzás, valamint az egyszerű kincsvadászos sztoriból is bármi kisülhetett volna. Ennek ellenére a kezdeti várakozásaim visszafogottabbak voltak, mint az első élőszereplős sorozatok megjelenésekor, amikor még sokkal nagyobb lelkesedéssel fogadtam minden Star Wars-témájú újdonságot.
A Kóbor alakulat négy gyerek kalandjait követi, akik egy váratlan fordulat miatt elsodródnak az otthonuktól, és egy galaxison átívelő út során próbálnak hazatalálni. A történet egyszerű, de alapvetően ez nem kéne, hogy gondot jelentsen. Az eredeti trilógia sem a narratív komplexitásával hódított, hanem a karakterekkel, a hangulattal és a kalanddal. A projekt mögött Jon Watts, az MCU-féle Pókember filmek rendezője áll, aki most először tett kirándulást a messzi-messzi galaxisba. Készítőtársa Christopher Ford, aki szintén dolgozott a Pókember-franchise-on, de leginkább az általam kedvelt A robot és Frank forgatókönyvével vált emlékezetessé. A készítők alapján volt ok reménykedni egy szerethető kalandban, még ha a sztori nem is tör a narratív csúcsok megdöntésére.
A sorozat egyik legnagyobb problémája, hogy kissé túl gyerekes. Az első rész hangulata inkább emlékeztetett egy kertvárosi családi filmre, mint a Star Wars-ra, ami meglehetősen idegennek hatott a galaxis jól ismert világától. Az igazi kalandok a második résztől kezdődtek, de még ott sem kell világmegváltó eseményekre gondolni. Számomra akkor jöttek el az izgalmak, amikor Jude Law karaktere aktívabb szerepet kapott, és végre történt valami, ami kicsit közelebb hozta a jól ismert univerzum varázsát.
A gyerekszereplők viszont borzalmasan unalmasak voltak, még a nevüket sem sikerült igazán megjegyeznem, annyira semmitmondóak. Azonban nemcsak rájuk, hanem a többi karakterre is igaz, egyikük sem hagyott mély nyomot bennem. Talán a droid SM 33 és Jude Law hozott valamiféle színvonalat, amit az ember egy Star Wars sorozattól várna. Az utóbbi körül forgó rejtély – hogy vajon jedi-e vagy sem – szintén hozzáadott némi izgalmat. Stílusában leginkább Han Solo és Lando Calrissian keverékére emlékeztetett, ami jól állt neki, de sajnos nem tudta ellensúlyozni a többi szereplő gyengeségeit.
A Star Wars-ban a droidok gyakran fontos szerepet kapnak, és ez itt sincs másként. SM 33 egy hibás, kiszámíthatatlan droid, aki egyszerre humoros és néhol kifejezetten ijesztő. A jeleneteiben folyamatosan fennáll a feszültség, mert az ember sosem tudja, hogy éppen segíteni fog-e vagy inkább veszélybe sodorja a szereplőket. Karaktere remekül hozza azt az ikonikus droid-archetípust, amely a franchise hagyományainak része, ugyanakkor egyedi személyisége és kiszámíthatatlansága miatt emlékezetes pontja marad a sorozatnak.
A látványvilág és a helyszínek terén a Kóbor alakulat nem igazán hoz újdonságot, de legalább elkerüli az unalomig ismert Tatooine-t és társait. Ennek ellenére az új bolygók nem túl meggyőzőek, viszont az At Attin garantáltan beleég majd az emlékezetünkbe, mert minden epizódban ezerszer megemlítik.
A Kóbor alakulat megragad a középszer határán, nem váltva meg sem a Star Wars-világát, sem a sorozatok műfaját. Ugyanakkor, aki egy könnyedebb, Kincsvadászok stílusú kalandra vágyik a galaxisban, az tehet vele egy próbát, hiszen megvannak a maga szórakoztató pillanatai. A történet viszont sokkal jobban működött volna egy feszesebb, kétórás filmben, mint ebben az elnyújtott, nyolcrészes formában, ami néhol fárasztóvá tette a tempót. A Star Wars rajongói talán találhatnak benne némi élvezetet, de ez a sorozat inkább egy könnyed kitérő, mintsem egy emlékezetes kaland a messzi-messzi galaxisban.
Mátó Gábor